2017. december 7., csütörtök

Csempefestés lépésről-lépésre

Már régóta kacérkodtam a gondolattal, hogy belevágok egy csempe festésbe. Olvastam róla jókat, rosszakat. Nem mindenkinek volt tartós. Aztán bekerültem egy csoportba az egyik közösségi oldalon, ahol a hobbi bútor és lakásfelújítók eszméletlenül szép dolgokat készítettek, és le is írták a munka menetét, meg tök jó tanácsokkal is ellátták a még tapasztalatlan csoporttagokat. Innen jött a nagy löket, hogy akkor belevágok én is, és szerencsémre egyik családtagom adta is hozzá a felületet, meg segített is a munkálatokban :) Ráadásul akadt a csoportban egy ismerősöm is, akitől még külön tanácsokat kértem, mert Ő maga is csodaszép dolgokat művelt már ezen a téren. Neki külön köszönet érte!

Előszóban annyit mondanék erről a dologról, hogy aki azt gondolja, hogy ez sufni tuning, akkor annak most nem tudok igazat adni, mert tényleg szép felületet lehet vele elérni. Persze nem ér fel egy komplett burkolat cserével, de mivel nagyon gyorsan megvan és mindez bontás nélkül, így azért ez nagy pozitívuma. Nem beszélve arról, hogy ha egy 30-40 éves felületet akarunk átfesteni, akkor ott nem lőhetünk mellé, mert tuti, hogy jobb lesz,mint volt.


A tartósságát én magam még nem tudom megmondani, de egy éves munkákat már láttam és hibátlanok voltak. A fali csempénél nem kap akkora igénybevételt, mint egy járólapnál. Padlófestésnél azért lehetnek sérülések, de könnyen javítható. Összességében azt tudomásul kell venni, hogy nem 10 évre szól egy ilyen átalakítás, így én ezt olyanoknak javasolnám, akiknek nem gond, ha pár év múlva át kell festeni, vagy pedig úgyis burkolatcserében gondolkodnak, de még nem most.

Most pedig jöjjön a munka menete. Megpróbálom olyan részletességgel leírni, hogy aki kezdőként szeretne belevágni, annak is érthető legyen. Egy ismerősöm már nagyon várja ezt a bejegyzést, mert Ő is neki akar vágni, de remélem azért többen lesztek, akik inspirációt tudtok meríteni belőle.


Első lépésként a hozzávalók (festékek és szerszámok) beszerzése volt a feladat. A festékeket külön részletezem majd. A festett felület akkor lesz a legszebb, ha hengerrel van lekenve. Én erre szivacshengert vettem. Ezt szinte bármilyen barkács vagy festék üzletben kaphattok ( pl OBI)

Egy-két kisebb ecsetre is szükségetek lesz, amivel a fugákat kenitek, valamint a sarkokat és a hengerrel nehezen elérhető helyeket. Erre én az Ikeának az ecsetkészletét használtam. Egyébként eddig minden festésnél ezt a készletet használtam.

Valamint még kell maszkoló szalag, hogy ne kenjünk össze a csempén kívül mást is. Ha minden rétegre vizes bázisú festéket használtok (erről is lesz szó), akkor mást nem kell beszerezni, de ha lesz közte oldószeres, akkor kell higító is, mert mással nem tudjátok lemosni az ecseteket, vagy a hengert és tartozékait.

A második lépés a festendő felület alapos tisztítása, aminek a legfontosabb része a zsírtalanítás. Erre a szokásos jól bevált konyhai tisztítószerek alkalmasak (pl hideg zsíroldó) . Az mi esetünkben a régi csempén még régi matricák is voltak, így azokat le kellett szednünk. Na ez volt a legnagyobb meló. Próbáltunk minden féle kenceficét, súrolást, csiszolást, de leginkább a hőlégfúvó vált be. 
Ilyen felületről indultunk, és ilyen lett a tisztítás után:





A harmadik lépésként jött a maszkoló szalag, hogy ne kenjem össze a falat, vagy a villanykapcsolót. 


Utána még volt egy kis javítani való, mivel elég régi felületről van szó, volt néhány lyuk a csempén, ilyen-olyan fali tartók végett. Azokat fugajavítóval tömtem be. Ezt akkor is javasolnám, ha a régi fuga helyenként kijött, mert a festés azt nem fogja kipótolni. Ez Lidl-s termék, szerintem erre tökéletesen megfelel, dolgoztam már vele máskor is.




A következő fázis, már az alapozás volt. Ez egy elég lényeges pont. Ahhoz, hogy a festék megtapadjon a csempén, egy olyan alapozó szükséges, amely hidat képez a csempe és a festék között, azaz segíti a tapadást. Erre nagyon sokféle alapozó létezik. Nekem a Harzo T-16-ot ajánlották, de sajnos nagyon kevés helyen lehet kapni. Én nem is tudtam szerezni időre, úgyhogy Otex alapozóval dolgoztam. Ami egyébként szuper, csak annyi a bajom vele, hogy ez oldószeres, a Harzo viszont vizes bázisú. Az oldószeres festék nekem nagy ellenségem, mert szaga van, és csak higítóval lehet lemosni, ami szintén büdös, meg nem valami környezetbarát cucc...szerintem. Persze biztosan jobban bírja az erős igénybevételt, mint a vizes bázisú társai, szóval ezt mindenki döntse el maga, hogy melyiket választja.  Egyébként valaki még alapozó használatát sem tartja "kötelezőnek", de azért aki már festett csempét, az erősen javasolja. 

Így nézett ki a felület az alapozás után:



Az alapozást ugyan úgy,mint a festés többi részét is a fugák és sarkok, valamint a hengerrel nem elérhető helyek kikenésével kell kezdeni. Ez azért javasolt így, mert ezt ecsettel tudjuk elvégezni, és az ecsettel felhordott felület nem olyan szép egyenletes, mint hengerrel. Amikor meg a nagy felületet hengereljük, az elsimítja az ecset által hagyott csíkokat. Az alapozás még arra is jó, ha pl sötét felületet akartok világosra festeni, akkor ezzel már adtok neki egy fedést, így kevesebb réteg elég lehet magából a festékből.

A hatodik lépés már a szín felhordása volt. Itt is a fugákkal kezdtem, majd jött a henger. A festéknek a Lignocolor krétafestéket választottuk, abból is a Storm színt. Nagyon jól fed, és pont megfelelő az állaga ennek a festéknek. Szinte bármilyen felületre alkalmazható. Webshopból lehet rendelni innen. Nagyon gyorsan szárad. Ebben a sötét színben nekünk elég volt két rétegben felvinni. 

A Lignocolor festék:


Első réteg után, még száradás alatt:


Másodig réteg után. A teljes száradást követően abszolút foltmentes lesz a felület


Az utolsó fázis a lakkozás, amit szintén két rétegben kell felhordani ugyan úgy, mint a festéket. lezárásnak mi vizes bázisú parketta lakkot választottunk. Konkrétan ezt:


A végeredmény pedig pont megfelelően fényes (selyemfényű) , sima, egyenletes felület lett, már amennyire az eredeti csempe egyenletes volt :)





A sötét színnel nem tudtunk rögtön megbarátkozni, kicsit meg is ijedtünk, hogy mellé lőttünk, de aztán egyre jobban tetszett. Persze még tervezünk ezzel a színnel pár kiegészítőt, vagy pl asztal lábat lefesteni, hogy összhangba kerüljön az új csempével. 

Az anyagok összességében 20 ezer Forintba kerültek, de kb a felét használtuk fel, így a költség nagyjából 10-12 ezer Forint lehet. A teljes lefestett csempe felület, pedig kb 6 m2. A munka hossza pedig a száradási időtől függ ( oldószeresnél több), de vizes bázisú cuccoknál két nap alatt megvan az összes réteg száradással együtt.

Mi örülünk a végeredménynek és biztos, hogy én nem állok meg egynél. 

Ha tetszett a bejegyzés, és szeretnél még több lakberendezési és dekorációs ötlettel találkozni, kövess a Pinterest-en vagy a Facebook-on is.




2017. november 29., szerda

Karácsonyi inspirációk 2017

Itt kopogtat az Adventi időszak már az ajtón. Ennek örömére csokorba gyűjtöttem az általam használt, készített vagy átdolgozott karácsonyi dekorációkat, hátha jó lesz inspirációnak.

Rögtön az első nem is az enyém, hanem a Nővérem készítette, de ez lett a legjobb. Én ilyet sajnos nem tudok feltenni, mert két kis gyerkőcöm azonnal levadászná. Így az én díszeim végleges helye magaslatokon van :)

Ez a skandináv dekoráció nekem nagyon bejön, persze ez olyan helyre javasolt, ahol nincs függöny az ablaknál. Ugye milyen csúcs lett?



Az én dekorációm asztalra vagy polcra valók. Van köztük egy-két dísz, amit kicsit vagy nagyon átszíneztem, mert én is szerettem volna a kopottas, natúr stílus felé menni. ( Ezekről már írtam bejegyzést, amit itt és itt olvashattok )




A fényeim viszont meleg fehérek, így este mindent bearanyoznak. A karácsonyhoz mindig is ezt a fényt társítottam, de be kell vallanom, hogy már a hidegebb árnyalat is elvarázsolt, főleg ahogy Tesóm kreációját nézem :)

Ezt a natúr ikeás tálat átfestettem fehérre és a tavalyi arany fa háncs dekort lecseréltem fakóbb színűre,így azért már nem annyira sárga a fényben sem.





Erre a fonal gömböcskékre régóta vágytam, és hála a Pepco-nak igen olcsón hozzá lehet jutni. Ez az fény dekoráció, amit egész évben lehet használni. A kicsik nagyon tudnak örülni az ilyennek a szobájukba. Nálam is oda került és most betudom az ünnepi kivilágításnak :)


Az Ikeában a leértékelt részlegen vettem ezt a nagy csatos üveget és ebbe is tettem díszeket meg ledvilágítást. Nagyon jól mutat este. Ezt mondjuk eleve terveztem megvenni, mert eddig egy gömb vázát használtam erre a célra, amit a nagy kreatívkodásom közepette tavasszal összetörtem. 

Az arany gyöngy díszítésű kúpot két éve készítettem. Egy hungarocell alapra ragasztottam fel a hagyományos karácsonyi gyöngysort. Azért a ragasztás egész jól bírja :)


A szürke kis manócskám is előkerült, és a jó régi, de annál szebb ledes ágak. A kép ugyan elég sötét, de este is így mutat :) 


A homlokzati világítással még nem készültem el, pedig pedig két nap múlva lámpagyújtás kis Városomban. Ugyan senki nem kér számon, ha nem lesz készen időben, de azért valahogy megoldom.

Örömteli készülődést kívánok nektek is. Persze az Advent ne csak a dekorációkról és a külsőségekről szóljon. Ja...és ne hajtsátok túl magatokat Karácsonyig! 


Ha tetszett a bejegyzés, és szeretnél még több lakberendezési és dekorációs ötlettel találkozni, kövess a Pinterest-en vagy a Facebook-on is.



2017. november 22., szerda

Hogyan fessünk át karácsonyi díszeket?

Minden régi karácsonyi dísz jó lehet valamire....Na nem mindig gondoltam ezt így, de most már egészen más a helyzet.



Adott majd egy tucat, évek óta leselejtezett és nekem átpasszolt jégcsap formájú karácsonyfa dísz szép piros színben. Bizonyos dolgokban maradi vagyok, és szeretem a megszokott, jól bevált cuccokat, de a "csupa piros", és "csupa színes" ünnepi dekorációk nem a szívem csücskei. Így amikor tesóm adott nekem egy doboz régi díszt ebben a remek színben, hát nem jártam örömtáncot ( bocsi Nővérkém) ...szóval mentek a szekrény mélyére, és ott is hevertek évekig.

Az idén azonban nem terveztem nagy beruházást, hogy újabb csecse-becséket vegyek itthonra, így elővettem a régi anyagokat, hátha ki lehet hozni belőlük valamit. Dekorációban kifejezetten szeretem a változtatást.

Maga a jégcsap forma nyerő nálam, csak hát a színe....úgyhogy fogtam ezt is és átfestettem.......... szürkére. Ez az a szín, amit szinte mindenhova fel lehet használni. Karácsony lévén itt a csillogás a lényeg, úgyhogy most adtam neki egy kis csillámport is.

A munkafolyamat nagyon egyszerű volt:


  • Alapos tisztítás
  • 1 réteg alapozó (Pentart dekor alapozó festék)
  • 1 réteg festék (Pentart Dekor Soft festék)
  • dekupázs ragasztóval bekentem a felületet és rászórtam a csillámport (Pentart Dekupázs ragasztó)
  • 1 réteg lakk (Pentart lakk)

Amit nagyon nem szeretek az ilyen csillámporos felületekben, hogy hozzáérsz és már minden csillog utána. Ezért kentem át a végén lakkal is,  mert ragasztó ide vagy oda, nekem potyogott a felületről, mint a boltban vásárolt díszeknél is általában. A lakkozás azért tompított a csillogáson, de így is szép lett a végeredmény.

A szürke színhez kifejezetten jól ment a kissé lilás csillámpor, úgyhogy én azt választottam hozzá.








Ha tetszett a bejegyzés, és szeretnél még több lakberendezési és dekorációs ötlettel találkozni, kövess a Pinterest-en vagy a Facebook-on is.